search

Hazai

Alaposan túlszárnyalta egy évvel ezelőtti rekordját a Körmöczy Zsuzsa MT1000-as nemzetközi szenior verseny. Hatvanöt kategóriában összesen 701 mérkőzést rendeztek a nyolc játéknap során. Hét versenyszámban született magyar érdekeltségű tornagyőzelem.

Árvay Sándor

– Nem volt elegendő a Mini Garros és a Park Tenisz Klub kétszer nyolc pályája, alkalmanként a Grand Slam Park is besegített, hogy ne csússzunk meg a programokkal – összegzett Beöthy Bernadett ITF versenybíró, aki a játékrendek elkészítésével igencsak nagy erőpróba elé nézett nap, mint nap, hiszen mindkét helyszínre ötven feletti meccs zúdult. Egyes, páros, vegyes páros, s a vigaszág összecsapásai. Reggelente 9 órakor kezdődött a program, s este tíz előtt ritkán zárult. Így aztán a szerdai Player’s Partyra sem jutott el mindenki, hiszen amikor a hivatalos hotelben, a Korona Szállóban az 524 játékos és a kísérőik asztalhoz ültek, néhányan még a pályán püfölték a labdát.

A legtöbb résztvevő a férfiak 60, 55 és 65 éves korcsoportjában volt, ahol 64-es sorsolási táblát kellett kialakítani, így hat győzelem kellett a dobogó legmagasabb fokáig. De minden korosztályban megküzdöttek a sikerért alaposan. A 80-asoknál például a német Adrigan 7:5, 5:7, 15-13-ra nyerte az olasz Montemezzi elleni aranymeccset, de 65-ös korcsoportban Sákovics Péter is drámai fordulatokkal tűzdelt mérkőzésen jutott az első helyhez a 16 játékost felsorakoztató vigaszág döntőjében svájci vetélytársa ellen: 2:5, 5:4(10), 12-10 volt a csaknem három órás csata végeredménye.

Harminckilenc országból érkeztek Budapestre, sok volt a visszatérő vendég, de újoncként nevezett például Kínából, Chiléből, Costa Ricából és Argentínából is teniszező. Több mint egytucat egyéni világbajnok is leadta nevezését. A legidősebb magyar induló a 91 esztendős Judik Zoltán volt, saját kategóriájában a második helyen végzett.

–  A legtöbben persze Európából jöttek. Számukra, s nem tagadhatóan számunkra is erőfelmérő volt a most zárult viadal, hiszen június elején mi rendezzük a szenior teniszezők kontinensbajnokságát, várhatóan hasonló, vagy ennél is nagyobb létszámmal – mondta Szávai Tibor versenyigazgató, aki igazi házigazdaként tárgyalt, invitált, segédkezett a rendezői munkában. – Ugyanúgy csapatként kell dolgoznunk majd a nyári rendezvényen is, akárcsak most. Nagyon örültem, hogy a versenyzők boldogan zárták e februári napokat, s jelezték, hogy a nyári Európa-bajnokságra is visszatérnek Budapestre. Három esztendőre kaptuk meg a rendezési jogot, s szeretnénk már az első eseményen „nagyot dobni”. Főpróbának mindenesetre nagyszerű rendezvény volt a most zárult Körmöczy Zsuzsa emlékverseny.

 

A 40-esek között ezüstérmes Szatmáry Adriánt köszönti Bíbok TamásA 40-esek között ezüstérmes Szatmáry Adriánt köszönti Bíbok Tamás

Magyar dobogósok

FÉRFIAK
Egyes
MS 35: 3. Bálint Dávid és Dobrotka Tamás
MS 40: 2. Szatmáry Adrián
MS 50: 3. Lipták János
MS 65: 2. Szekrényes Zsolt
MS 85: 3. Fegyveres Péter
MS 90: 2. Judik Zoltán


Páros
MD 30: 3. Marti Norman, Márton Dávid
MD 40: 2. Káplán Krisztián, Koczka Gergely
MD 50: 3. Turczer László román társával
MD 60: 3. Bata Bálint, Ulbrecht Gábor
MD 70: 2. Rakonczay Tibor olasz társával, 3. Erdei Ferenc, Szentes-Tóth István
MD 75: 3. Holló János, Vörös István és Jakab Géza román társával
MD 80: 1. Homródi Péter német társával, 2. Lelkesi József, Pohly Ferenc

 

NŐK
Egyes
WS 35: 3. Csizi Evelin és Bíró Andrea
WS 45: 3. Pintér Nóra
WS 50: 3. Bágyi Kinga
WS 55: 3. Kátay Mónika
WS 75: 1. Fuchs Anna
WS 80: 2. Döbrei Éva, 3. Lanstiák Éva
WS 85: 2. Mikola Elena, 3. Horváth FlóraFuchs Anna (jobbról a második) egyesben aranyat, párosban ezüstöt nyert a 70-esek közöttFuchs Anna (jobbról a második) egyesben aranyat, párosban ezüstöt nyert a 70-esek között

Páros
WD 30: 2. Ott Lívia, Szabó Zsófia
WD 40: 3. Hegyi-Hankó Tilda, Pestuka Szilvia és Almádi-Székely Éva, Villányi Ágnes
WD 50: 2. Szável Szilvia és lengyel társa
WD 55: 1. Balta Rózsa, Wágner Judit
WD 60: 1. Szerencsésné Miltényi Éva, Turi Zsuzsanna
WD 70: 1. Széman Katalin osztrák társával, 2. Fuchs Anna német társával

 

Szerencsésné Miltényi Éva és Turi ZsuzsannaSzerencsésné Miltényi Éva és Turi Zsuzsanna

 

Wágner Judit és Balta RózsaWágner Judit és Balta Rózsa

VEGYES
XD 40: 3. Szabó Zsófia német társával
XD 45: 2. Pintér Nóra, Hitter Csaba
XD 50: 1. Pestuka Szilvia, Lipták János
XD 55: 3. Kátay Mónika, Bónyai Gábor
XD 60: 2. Szerencsésné Miltényi Éva, Sákovics Péter
XD 65: 1. Bogár-Szabó Éva, Szekrényes Zsolt, 2. Gremsperger Júlia, Amberger Árpád, 3. Váry András német társsal
XD 70: 3. Rakonczay Tibor olasz társával
XD 75: 2. Jakab Géza olasz társával, 3. Döbrei Éva, Hofstadter Lajos
XD 85: 2. Horváth Flóra, Judik Zoltán

Szekrényes Zsolt, Bogár-Szabó Éva, Gremsperger Júlia és Amberger ÁrpádSzekrényes Zsolt, Bogár-Szabó Éva, Gremsperger Júlia és Amberger Árpád

Ifjú szeniorok egymás között: a 85-ös Mikola Elena és Horváth Flóra, a 90-es német Max Werner és a tornagyőztes francia Henri CrutchetIfjú szeniorok egymás között: a 85-ös Mikola Elena és Horváth Flóra, a 90-es német Max Werner és a tornagyőztes francia Henri Crutchet

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline