search

Hazai tenisz

 

 

 

 

 

 

 

ezt meg kell nézni!

XXXVI. Okos tippek, jó tanácsok

Az anticipáció az ellenfél szándékának korai felismerését jelenti, tehát egyfajta előre látás és előre megérzés együttesét. Makray Ferenc kisfilmjében erre mutat be példát, egy labdamenet viszonylag részletes elemzése révén.

 

 

Világtenisz

Körmöczy Zsuzsa emlékverseny

  • Remek főpróba, jöhet nyáron az Európa-bajnokság

    Alaposan túlszárnyalta egy évvel ezelőtti rekordját a Körmöczy Zsuzsa MT1000-as nemzetközi szenior verseny. Hatvanöt kategóriában összesen 701 mérkőzést rendeztek a nyolc játéknap során. Hét versenyszámban született magyar érdekeltségű tornagyőzelem.

  • Rekord: 39 országból 524 nevezés

    Még soha nem rendeztek hazánkban ilyen nagy létszámú nemzetközi teniszversenyt: vasárnaptól egy héten át a fél világ itt üti a labdát.

  • Több mint négyszáz teniszező jön Budapestre

    A jelentkezési határidő (január 28.) lezárulta előtt 37 nemzet képviseletében már 419 jelentkezésnél tartanak a teniszvilág legnagyobb fedett pályás ITF M1000-es tornáján, a Körmöczy Zsuzsa emlékversenyen. Nem kevesebb mint 18 szenior világbajnok érkezik a budapesti viadalra.

  • Jön a Körmöczy Zsuzsa emlékverseny: ne késlekedjetek!

    Egy esztendeje 36 országból 489 játékos érkezett a Körmöczy Zsuzsa szenior emlékversenyre, ahol 65 kategóriában összesen 611 mérkőzést vívtak. A kiemelt ITF Masters-rendevények közé tartozó február eleji tornára idén is nagy mezőnyök várhatók.

  • Szerethető világverseny

    Harminchat országból 489 játékos érkezett Budapestre, s a Körmöczy Zsuzsa szenior emlékversenyen 65 kategóriában összesen 611 mérkőzést vívott az elmúlt hét során. Valódi világesemény volt e torna. A versenyigazgató Szávay Ágnes, aki WTA-játékosként bejárta a fél világot, s

    ...
  • Kedd reggelig még lehet nevezni!

    A Szabadidős és Szenior Tenisz Szövetség csaknem félezer résztvevőt felsorakoztató nemzetközi gálája, az ITF MT1000-es Körmöczy Zsuzsa Emlékverseny február 4-én, vasárnap kezdődik a főváros két klubjában (Mini Garros, Park). Kedden, magyar idő szerint tíz óráig még lehet

    ...
  • Már 221 nevezés a szenior csúcsra!

    Még három hét van hátra a nevezési határidő lejártáig a Körmöczy Zsuzsa Emlékversenyre, melyet az ITF felminősített MT1000-es szintre, ami közvetlenül a világbajnokság utáni fokozat, az Európa-bajnoksággal azonos szintű verseny. Mostanáig 27 országból jelezték

    ...
  • Szupertorna lett a Körmöczy Emlékverseny

    Sportdiplomáciai siker: hatalmas elismerés a Szenior Tenisz Szövetségnek a február eleji budapesti nemzetközi verseny szintjének emelése.

  • A játék szeretete és a versenyszellem csatázott a Mini Garroson

    A versenyiroda

    Új helyszínen, de a megszokott rekordlétszámmal rendezték meg a héten Budapesten a szeniorok Körmöczy Zsuzsa Emlékversenyét. A 700-as nemzetközi viadalon több mint négyszáz teniszező lépett pályára, a rendezés azonban így is jól vizsgázott.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline