search

Világtenisz

Csodálatos hetet zárt Shapovalov. Sikerei jól jöttek a magyar teniszsportnak.

Csizmazia Zoltán

Örüljünk Denis Shapovalov sikereinek. Az egyik legjobb kanadai játékos egyéni karrierjére figyelt és nem mindennapi eredményeket ért el. Miközben a magyar válogatott, szép csendben kiverte Kanadát a Davis-kupában. Win-win. Mindenki jól járt.

A 25 éves Shapovalov eddig négy tornán indult idén. Hongkongban és Adelaide-ben, két 250-es tornán összesen három meccset nyert meg, utóbbi versenyen a nyolcaddöntőig jutott. Talán csalódás számára, hogy az idei első Grand Slamen, az Australian Openen az első körben még nyert Roberto Bautista-Agut ellen 3:6, 6:4, 6:4, 7:6-ra, de aztán a torna 16. kiemeltje, az olasz Lorenzo Musettival szemben 6:7, 6:7, 2:6-ra kikapott és már a második körben búcsúzott.

Hősünket kárpótolta az 500-as Dallas Open, amelyet megnyert a hétvégén. Az amerikai verseny volt pályafutása harmadik címe, és az első ATP 500-as vagy annál magasabb szinten. Az első kettőt 250-es versenyeken szerezte, és mindkettőt fedett kemény pályákon, először Stockholmban 2019-ben, majd Belgrádban tavaly év végén.

Nem is akárhogyan nyert, négy nap alatt három top10-es játékost győzött le. Csütörtökön az első kiemelt Taylor Fritzet 2:6, 6:3, 7:6, szombaton a 9. Tommy Pault 7:5, 6:3-ra, vasárnap a döntőben pedig az 5. Casper Ruudot 7:6, 6:3-ra verte. Pedig a mindössze 25 éves kanadai már sok mindent megélt karrierje során – Wimbledonban elődöntős, a US Openen és az Australian Openen is negyeddöntős volt korábban, az ATP-ranglistán pedig a top10-be került, 2020-ban a 10. helyen végzett.

A diadalok mellett azt is fontos megjegyezni, hogy ennek a sikernek köszönhetően, kiváló pozícióba került, ami az Indian Wells-i és a miami 1000-es versenyeket illeti. A formáját és a tavalyi eredményeit illetően is jó pozícióban van, tavaly február 10-től március végéig, mindössze a Miamiban elért harmadik fordulós eredménye számít komoly pontvédésnek, így akár még feljebb kúszhat a világranglistán.

Így visszagondolva, nem is baj, hogy nem jött el Montrealba, a magyarok elleni Davis-kupa fordulóra, amelyet a mieink gigászi csatában, 3-2-re nyertek meg 2022 bajnokával szemben.

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline