Babos Tímeát Sopron Megyei Jogú Város önkormányzata a Hűség Napja alkalmából Civitas Fidelissima-díjjal tüntette ki.
A díjat dr. Fodor Tamás polgármestertől, a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban Timi édesapja, Babos Csaba vette át.
Az ünnepi alkalmon elsőként dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere köszöntötte a vendégeket, s felidézte az 1921. decemberi népszavazáson történteket, amelynek eredményeképpen a város és nyolc környékbeli települése is magyar maradhatott. A városvezető emlékeztetett arra is, hogy ez volt az egyetlen esemény, amely a trianoni szerződést módosította és amely által Sopron kiérdemelte a Leghűségesebb Város a Civitas Fidelissima címet is.
A díj átadásakor így mutatták be a város világhírű sportolóját:
A soproni születésű és azóta is a városban élő Babos Tímea idén októberben a cseh Andrea Hlavacskovával párban, Szingapúrban a WTA Finals teniszversenyen párosban világbajnok lett, így ő a magyar teniszsport első női világbajnoka. Tímea édesapja irányításával kezdett el teniszezni Sopronban. 3-szoros junior Grand Slam tornagyőztes, ifjúsági olimpiai bronzérmes, 2-szeres olimpikon. 2011-ben kezdte el profi pályafutását, azóta egyéniben kettő, párosban 16 WTA-tornát nyert. Az egyéni világranglistán a legjobb eredménye a 25., párosban a 7. hely. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szavai szerint: Tímea személyében egy új példakép született, ő a magyar teniszsport királynője!