A magyar tenisz tavaly elhunyt legendás sportvezetőjére, egykori jeles játékosára szenior tornával emlékeztek barátai, sporttársai, ismerői.
A verseny teljes bevételét a Magyar Hospice alapítványnak ajánlották fel.
- Tavaly ért bennünket váratlanul elnökünk, Hámori Tamás halála, aki közismert és megbecsült szereplője volt a hazai teniszéletnek - mondta el Zoltán György, az International Lawn Tennis Club alelnöke. Már az első újjá alakuló ILTC ülésen felmerült, hogy a Klub egy páros emlékversenyt alapít első elnökének emlékére, melynek szervezésében részt vesz családja is és támogatóként a Magyar Tenisz Szövetség és a Szenior Szövetség is.
A január 22-23-án lezajlott versenyen nagy számban vettek részt Tamás barátai, és tisztelői, ILTC-s csapattársai, és az elmúlt évek legeredményesebb szenior páros játékosai is.
Két számban és négy korosztályban összesen 24 párossal zajlott le az első ízben kiírt verseny.
A verseny teljes bevételét Tamás családjának kérésére a rendezők a Magyar Hospice alapítványnak ajánlották fel.
A Hámori Tamás emlékére alapított vándordíjat minden évben az idősebb férfi és vegyes páros nyeri meg, hiszen ők szinte biztos, hogy baráti viszonyban is voltak a névadóval, de rendeztünk versenyt a fiatalabb korosztályok számára is - mondta el Bíbok Tamás versenyigazgató.
Kiváló mérkőzések és a körmérkőzéses lebonyolítás miatt sok játék várt a versenyzőkre, akik a mérkőzések szünetében találtak alkalmat arra, hogy emlékezzenek kicsit a Hámori Tamás által szervezett nemzetközi találkozókra illetve a menedzser open legendás versenyeire is.
A végső győzelmet a férfi párosoknál a Bárdosi Vilmos, Kántor Imre duó, a vegyes párosoknál pedig Balta Rózsa és Márton Kálmán kettőse szerezte meg.
bardosi vilmos kantor imre roman ferenc pohly ferenc 2022 Bárdosi Vilmos, Kántor Imre, Román Ferenc, Pohly Ferenc,
Férfi páros, 130+ Hámori Tamás emlékverseny
1) Bárdosi Vilmos, Kántor Imre
2) Pohly Ferenc, Román Ferenc
3) Szőcsik András, Zoltán György
4) Almai János, Fülöp László
Férfi páros, 100+
1) Kovács Károly, Váry András
2) Márton Kálmán, Sákovics Péter
3) Amberger Árpád, Kostyál Gyula
4) id. Hegyi József, ifj. Hegyi József
Vegyes páros, 120+ Hámori Tamás emlékverseny
1) Balta Rózsa, Márton Kálmán
2) Bogár Szabó Éva, Sákovics Péter
3) Miltényi Éva, Amberger Árpád
4) Turi Zsuzsa, Erdei Ferenc
Vegyes páros, 120-
1) Futács Anita, Bíbok Tamás
2) Sallai Anikó, Szentandrási Zsolt
3) Lukács Andrea, Dragoner Attila
4) Zimonyi Eszter, Oláh Gábor
fulop laszlo almai janos zoltan gyorgy szocsik andras 2022Fülöp László, Almai János, Zoltán György és Szöcsik András