A legjobban szervezett torna díját nyerte el a Volvex Tennis által 2024. novemberében megrendezett J30-as ITF-viadal. A Nemzetközi Tenisz Szövetség két éve indított programjában ez az első alkalom, hogy magyar klub kapja a rangos elismerést. Az egyesület vezetői számára külön öröm, hogy a játékosok és az edzők visszajelzései alapján lettek jogosultak a „zöld csillagos” minősítésre, amely mostantól a nemzetközi versenynaptárban is látható lesz a torna megjelölése mellett.
Gy. Szabó Csilla
Óriási meglepetés volt a Volvex Tennis elnöke, Takács Sándor, valamint ügyvezetője, Takácsné Susán Bettina számára, amikor április végén Londonból kaptak levelet. A Matt Byford aláírását viselő hivatalos dokumentum arról értesítette őket, hogy a 2024. novemberében, Dunakeszin megrendezett J30-as viadal a résztvevők véleménye szerint mind a lebonyolítás, mind az adminisztráció, mind pedig a nyújtott szolgáltatások terén megfelelt az elvárt magas színvonalnak, bizonyos területeken még felül is múlta azt. Ennek eredményeként az ITF jövő évi versenynaptárában már egy „elismerési csillag” kerül a viadal neve mellé és felkerül a dicsőségtáblára is. A mellékelt személyre szabott oklevelet pedig nemcsak használhatják a jövő évi rendezés során, hanem kifejezetten kérik annak megosztását, vagyis az elismerés tényének népszerűsítését.
− Természetesen nagyon büszkék vagyunk erre a díjra, különösen azért, mert tényleg megdolgoztunk érte – ismerte el a TotalTenisz megkeresésére Takács Sándor, a Volvex Tennis elnöke. – És már rögtön ki is kell emelném a csapat szerepét, hiszen a háttéremberek azok, akik napi huszonnégy órában, s nem csak a verseny hetében, de azt megelőzően is, mindent megtettek azért, hogy a lehető legmagasabb színvonalú versenyt tudjuk megrendezni. Mindezt bárminemű többlet javadalmazás nélkül. Én magam is köszönettel tartozom nekik, mert hihetetlen munka van abban, hogy mindenki elégedetten távozott tőlünk. Egyébként fel sem merült bennünk, hogy mi leszünk az első magyar klub, amely ilyen elismerésben részesül, óriási meglepetés volt számunkra április végén az ITF levele.
De miben is volt olyan jó a Volvex Tennis csapata? Talán abban, hogy nem ismerte a lehetetlen fogalmát. A szervezők a problémák megoldására törekedtek, függetlenül attól, hogy az az ő feladatuk volt, vagy sem. Vélhetően az is komoly érv volt a javukra, hogy a klub 2022. decemberében nyitotta meg kapuit, így a modern és színvonalas infrastruktúra révén, vitathatatlanul ideális körülmények között edzhettek és versenyezhettek a fiatalok. A szervezők számára azonban a meccsekkel nem ért véget a teendők sora, saját kisbuszuk révén szükség esetén transzfert is tudtak biztosítani, a néhány percnyire található Aquaworld Resort Budapestben kedvezményes áron segítettek kényelmes szállást találni, miközben a klubházban gyúró, húrozó, fizioterapeuta állt a teniszezők rendelkezésére. A napi menüben is igyekeztek rugalmasak lenni, és figyelembe venni a speciális igényeket.
Major Áron János révén a fiúk mezőnyében magyar győzelem született novemberben Dunakeszin. A Vasas játékosát a volvexes fiatalok is örömmel köszöntöttékFotók: Volvex Tennis
− A szíves vendéglátás volt a jelszavunk, az volt a célunk, hogy mindenki jól érezze magát – avatta be honlapunkat a szervezés részleteibe Takácsné Susán Bettina, aki a gyakorlatban vezényelte le a szervező csapatot. – Már a rajtot megelőzően is sok külföldi megérkezett, s mi már ekkor igyekeztünk mindenben kielégíteni az igényeiket. De bevallom, az sem esett a nehezünkre, hogy városnéző programot állítsunk össze nekik, vagy éttermet ajánljunk. Szerintem érezték a törődést, ami mindig, mindenkinek jól esik, különösen egy idegen országban. Arra is figyeltünk, hogy valamennyi induló kapjon valami apróságot emlékbe, az érmesek pedig értékes ajándékokkal térhessenek haza. Ennek érdekében sokat kellett kilincselni, de megérte, s nem csak a váratlan elismerés miatt. A gyerekek arcán látszott a boldogság, ami minden díjnál többet ér.
A Volvex Tennis ügyvezetője nem titkolja, hosszútávon terveznek a nemzetközi versenyek rendezése terén. Ez akkor éri meg igazán a klubnak, hogyha tele vannak a táblák, amit csakis úgy lehet elérni, ha örömmel térnek vissza a játékosok, az edzők pedig hírét viszik a színvonalas vendéglátásnak.
A Volvex Tennis vezetői minden részletre ügyeltek a J30-as ITF-torna rendezése során
− Azt hiszem, most magasra tettük a lécet, de nem félünk a munkától, jövőre is hozni szeretnénk a megszokott színvonalat. Sőt. A klubház második szintjén lassan elkészül egy új pihenő rész, ahol nyújtani, jógázni lehet majd, s ahol az elkerülhetetlen várakozási időt kényelemben, nyugodtan tölthetik a játékosok – tette hozzá Takácsné Susán Bettina, aki azon is gondolkodik, hogy ebbe a „csendes szobába” hasznos programokat szervezzenek. De ez még a jövő zenéje, a jelen a tervszerű felkészülésről szól, hiszen ősszel ismét maradandó élményben akarják részesíteni a torna résztvevőit. A két J30-as ITF-tornából pedig az egyiket J60-as szintre szeretnék emelni, ezzel is bővítve a lehetőségeket.
A tornaszervezés ugyanakkor a Volvex Tennis szakmai terveihez is igazodik, hiszen elsősorban utánpótlás-nevelő egyesületként határozzák meg magukat, a P+S tornákról már most érmek sokaságával térnek haza piros pályás teniszezőik. Ráadásul nem egyszer-egyszer, hanem hétről-hétre. Nekik is szeretnék bizonyos időközönként megadni annak a lehetőségét, hogy hazai pályán érhessenek el sikereket, hiszen azoknak mindig nagyobb az értéke. Ehhez a szándékhoz kapcsolódik a pályák gondos tervezése is, a centert úgy alakították ki, hogy az ott folyó játék üveg mögül legyen követhető. A szülők így valóban nézőkké válnak, a gyerekek pedig önállóan és felelőségteljesen játszhatják le a meccsüket.
− A nemzetközi versenyeken tapasztaltak alapján fogalmaztuk meg a klub értékrendjét, amely akár két szóban is összefoglalható: alázat és munka – jelentette ki Takács Sándor, aki ezzel az elismeréssel a többi magyar klub érvényesülését is szeretné megkönnyíteni, saját példájukkal azt bizonyítják, hogy nemcsak külföldi rendezők lehetnek a legjobbak között. Magyarországról is be lehet kerülni ebbe az elit körbe. Persze csakis a már említett alázattal és munkával.
Takácsné Susán Bettina (balról a harmadik) szerint a szíves vendéglátás volt a céljuk