search

Hazai

Több mint két évtizede dolgozik erőnléti edzőként az MTK Budapest teniszszakosztályánál Simai Péter, hét éve pedig a Park Teniszklub vezetőedzői feladatait is ő látja el. Ritka eset az övé, amely világosan rámutat a fizikális képzés növekvő jelentőségére. A Mezőtúrról indult szakember a tenisz-technikai, az erőnléti és a mentális fejlesztés hármasának összhangjában látja a siker kulcsát.

Gy. Szabó Csilla

A Feneketlen-tó partján található klub mindig is a magyar tenisz egyik fellegvára volt, az itt dolgozó edzők pedig az ország legjobb szakemberei közé tartoztak. Éppen ezért kevés nagyobb megtiszteltetés érthetett egy utolsó éves TF-s hallgatót a kék-fehéreknél kínálkozó munkalehetőségnél. S ez még akkor is így volt, ha csak helyettesítésről esett szó, hiszen néhány hónap alatt is óriási tapasztalatot lehetett szerezni a hazai és nemzetközi színtéren egyaránt sikeres teniszezők és mesterei mellett. Simai Péter 2003-ban, Nemes Gábortól kapta ezt a kihagyhatatlan ajánlatot, a mezőtúri fiatalembert az Egyesült Államokban néhány hónapos kutatói munkát vállaló Kovács István helyére hívták a patinás klubhoz. Egy évvel később, vagyis a tanári és atlétikai szakedzői diplomájának megszerzését követően már állandó állást kínáltak neki az MTK-nál, pedig a tenisszel csupán a TF-en ismerkedett meg.

− Sok mindent kipróbáltam, mindig is a sport volt az életem, a legotthonosabban azonban az atlétikái pályán mozogtam – idézte fel mezőtúri iskolás éveit Simai Péter, aki nemcsak jó futó volt, de az ügyességi számokban is eredményes, gátfutásban, hármasugrásban és rúdugrásban országos második hellyel dicsekedhetett. – Tizennyolc évesen saját korosztályomban éremesélyekkel indultam az ob-n, ám közbejött egy sérülés. Ilyen sportos múlttal a hátam mögött egyértelmű volt, hogy a TF-en tanulok tovább, az MTK-s lehetőséggel pedig azonnal éltem. Mivel korábban nem teniszeztem, óriási kihívás volt ez a számomra, de már akkor is szerettem a komoly feladatokat. Nagyszerű környezetbe kerültem a Feneketlen-tónál, és most már több mint két évtizede, hogy itt dolgozom. Egyrészt magam is hűséges típus vagyok, másrészt Hommonay Géza és Nagy Csilla olyan támogatói légkört teremt, amelyben egyszerűen jól érzem magam. De a kollégák is nagyszerű emberek. Az elmúlt két évtized során voltak ugyan nehéz pillanataink, de közösen valamennyit sikerrel átvészeltük.

Babos Csabával és Gálfi Dalmával (balról jobbra) éveken át dolgozott együtt Simai PéterBabos Csabával és Gálfi Dalmával (balról jobbra) éveken át dolgozott együtt Simai Péter

A fiatal erőnléti edző természetesen igyekezett bővíteni a tudását, különösen a teniszspecifikus területeken. Ehhez nagy segítséget kapott az élversenyzőkkel külföldre járó edzőktől, akik rendszeresen ellátták őt nemzetközi szakanyagokkal. Babos Csaba, Krocskó József, Barátosi Levente, Nemes Gábor, Győrbíró Zsolt és a többiek nemcsak megosztották vele addigi tapasztalataikat, de az ő véleményére is kíváncsiak voltak, amely tanulmányaira és alapos atlétikai képzettségére épült.

− Nagyon fontosnak tartom a TF-en megszerzett alapokat, én magam nem is hiszek abban, hogy enélkül valaki komoly szakmai munkát tudna végezni – hangsúlyozta a hivatalos képzés jelentőségét Simai Péter, aki szerint egyáltalán nem véletlen, hogy a labdajátékok terén előszeretettel alkalmaznak széleskorű atlétikai ismeretekkel rendelkező szakembereket. – És itt nemcsak a teljesítményre gondolok, de a sérülések megelőzésére, illetve az azokból való felépülést követő rehabilitációra is. Sajnos ez utóbbiban nekem is volt részem, így ismerem a helyzetet. A régi nagy öregekkel beszélgetve vélt számomra is egyértelművé, hogy a teniszben korábban egyáltalán nem fektettek erre hangsúlyt, ami nemcsak szerényebb eredményekhez, de bizonyos esetekben súlyosabb sérülésekhez, s így akár egy karrier korai végéhez is vezetett. Bátran állítom, egy sikeres pályafutás mögött ma már csak ötven százalék a magas színvonalú tenisztudás, a másik ötvenet az erőnlét adja. Sőt, én még ennél is tovább megyek, a mentális képességek fejlesztését is hasonló súllyal teszem hozzá ahhoz a modellhez, amelyet rendszerben, egységesen, mindenhol egyformán kellene oktatni. Ehhez a jelenleginél nagyobb összefogásra lenne szükség a szakemberek képzése, és az utánpótlás-nevelés terén.

Simai Péter az általa ideálisnak tartott egyharmad tenisz, egyharmad kondi és egyharmad pszichológia felosztással kapcsolatban is saját példáját hozza fel. Ő maga sem tudott a versenyeken úgy teljesíteni atlétaként, ahogy azt az edzések és képességei alapján joggal elvárható lett volna tőle. Abban az időben ugyanis még nem is hallottak a mentális tréningről. Éppen ezért tartja elszomorítónak azt, hogy a pszichológusok segítségére még mindig nincs elég igény a hazai játékosok és szüleik körében. A többség úgy gondolja, neki nincs rá szüksége. Pedig ez nem így van.

Siklósi Odett még csak 11 esztendős, Simai Péterrel azonban már most egy későbbi teniszkarrierre készítik fel a fizikumátSiklósi Odett még csak 11 esztendős, Simai Péterrel azonban már most egy későbbi teniszkarrierre készítik fel a fizikumátFotó: TotalTenisz

Pedig az MTK-nál jelenleg a hét teniszedző mellett, egy erőnléti tréner, egy gyógytornász és egy pszichológus is a versenyzők rendelkezésére áll, amire kifejezetten büszke a vezetőedző.

− Az esetek többségében hasonló tudású játékosok mennek fel a pályára, a végén azonban az jön le győztesen, aki fejben jobban bírta. Vagy jobb volt a kondija. Tudom, hogy a gyerekek elsősorban játszani, teniszezni szeretnek, a sikerhez azonban mentális és fizikális erőre is szükség van – tette hozzá Simai Péter, aki szerint a száraz és unalmas erőnléti edzéseket is „el lehet adni”, amennyiben megvan a kellő kémia edző és tanítványa között.

A nehéz pillanatok azonban még így is elkerülhetetlenek, különösen azok esetében, akik valóban nagy terveket szőnek. A csúcsra ugyanis egyetlen út vezet, az, amelyet csak összeszorított fogakkal lehet megtenni. S bár név szerint nem szeret senkit sem kiemelni tanítványai közül, hiszen valamennyien kedvesek a szívének, példaként azért megemlíti Jani Rékát, akit a könnyei sem akadályoztak meg abban, hogy valamennyi feladatát végig csinálja. Vagy Piros Zsombort, akivel olyan kemény alapozást vittek végig a junior Australian Open előtt, hogy az akkor tizenhét éves játékos az edzések után egyszerűen elterült a salakon. Néhány héttel később, meg is nyerte a korosztályos Grand Slam-tornát…

Ha be akarsz futni, akkor folyamatosan feszegetned kell a saját határaidat – jelentette ki az MTK vezetőedzője. – A tenisz az egyik, ha nem a legösszetettebb sportág, mind technikailag, mind erőnlétileg, mind pedig mentálisan. Mindennek össze kell állnia, s itt bizony az életmódra is gondolok. Az étkezés, a pihenés, az alvás legalább olyan fontos, mint az elvégzett munka. Gyakran rákérdezek a gyerekeknél, hogy ettek-e, s ha igen, mit? De arra is kíváncsi vagyok, milyen lelkiállapotban érkeznek hozzám. Ha látom, hogy rossz passzban vannak, a tervezett program már „megy is a kukába”. Nemcsak figyelmesnek kell lennem velük, de rugalmasnak is. Ha elsiklok egy ébren töltött éjszaka felett, annak akár sérülés is lehet a vége. Óriási a felelősségünk, ezért is hangsúlyozom annyira, hogy megfelelő képzettség nélkül nem szabad sportolókkal foglalkozni.

Simai Péter kedvenc teniszezőjével Fernando VerdascovalSimai Péter kedvenc teniszezőjével Fernando VerdascovalSimai Péter archivuma

A Feneketlen-tónál azonban nemcsak válogatott teniszezők sorát nevelték és nevelik a mai napig, de hobbiteniszezőket is, akik a sportág szélesebb bázisát képezik. A klub és Homonnay Géza filozófiája szerint, a saját szintjén mindenkinek meg kell adni a játék örömét és lehetőségét. Éppen ezért Simai Péter óráin is sokan megfordulnak kezdőtől a haladóig, amatőrtől a profiig. Szinte mindenki más céllal és szándékkal érkezik, amihez az egyéni edzésmódszerekkel ő maga alkalmazkodik.

− Ha sportolókkal, szakosztályi kereteken belül foglalkozol, komoly kihívásokra vágysz. Manapság azonban azzal kell szembesülnünk, hogy helyesen futni, guggolni, mozogni is nekünk kell megtanítanunk a gyerekeket, a nagyobb dolgok csak ezután következhetnek – ismerte el az MTK vezetőedzője, aki nem titkolt büszkeséggel követi egykori tanítványainak teniszkarrierjét. –  A legjobbakat természetesen nagyon jó érzés a tévében, a világ élvonalában viszont látni, de az is örömmel tölt el, ha a hozzánk járó gyerekek mozgáskultúrája fejlődik, s később egészséges felnőttekké válnak. Ez is, az is eredmény, mindenkit a saját szintjéhez kell mérni és aszerint elismerni, mennyit is hozott ki saját lehetőségeiből. A tenisz pedig az a nagy közös szerelem, amely mindannyiunkat összeköt. Mi ezt így gondoljuk az MTK-nál, miközben igyekszünk megfelelni az elődeink által felállított igen magas mércének, és folytatni a szép hagyományokat.

Egy szép MTK-s emlék a közelmúltból, a kisfiúk ma már felnőtt játékosokEgy szép MTK-s emlék a közelmúltból, a kisfiúk ma már felnőtt játékosok

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Read more
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Accept
Decline
Functional
Tools used to give you more features when navigating on the website, this can include social sharing.
AddThis
Accept
Decline