Fazekas Vencel
-
Fazekas a bajnokok között
A legjobb nyolc között végzett Fazekas Vencel az U14-es korosztály nem hivatalos világbajnokságaként is számontartott, Les Petits As Mondial elnevezésű tornáján Franciaországban. Edzője, Selmeci Petra szerint már az is nagy dolog, hogy a Tenisz Műhely 13 éves játékosa saját jogán
... -
Barcelonai tapasztalatok
A Héraklész programnak köszönhetően, egy héten át készülhetett egy barcelonai teniszakadémián három fiatal játékosunk, Beviz Lujza, Fazekas Vencel és Mokán István Damján. A katalán fővárosba őket elkísérő Selmeci Petra szerint a kéthetes túra mindannyiuk számára hasznos volt, az
... -
Az U14-esek hozták a kötelezőt
Mind egyesben, mind párosban egy-egy győztes mérkőzéssel térhettek haza legjobb U14-es teniszezőink a korosztályos egyéni Európa-bajnokságról. Az utánpótlásért felelős szövetségi edzők szerint egy kontinensviadalon már elvétve akadnak csak könnyebb ellenfelek, éppen ezért Sávolt
... -
Négyből három Soroksáron
Magyar fiúdöntővel zárult Soroksáron a Tennis Europe 2-es kategóriájú versenye, Mokán István Damján és Fazekas Vencel (képünkön) összecsapását utóbbi nyerte. A leányok mezőnyében Sziklai Zita volt a legeredményesebb magyar, őt az elődöntőben búcsúztatta a torna első
... -
Mokán nyerte a mogyoródi rangadót
Mokán István Damján nyerte a Mogyoród Open magyar döntőjét. A Viharsarok TA játékosa az U14-es TE-viadal fináléjában a Tenisz Műhelyes Fazekas Vencelt verte 6:0,6:4 arányban. Mokán a párosok versenyében is aranyérmet nyert szlovák partnere oldalán, a leányoknál Sziklai Zita és
... -
Három magyar a mogyoródi elődöntőben
Három magyar jutott a Mogyoródon zajló U14-es Tennis Europe viadal elődöntőjébe. Fazekas Vencel és Mokán István Damján egyaránt szlovák játékos ellen nyert a negyeddöntőben, Rekedt-Nagy Panni viszont Nógrádi Noémit búcsúztatva jutott a legjobb négy közé. Sziklai Zita egy román
... -
Helytállás Európa élmezőnyében
Mokán István Damján sérülése árnyékolta be U14-es fiúválogatottunk szereplését a Winter Cup nyolcas döntőjében. Elsőszámú játékosunk még törött csuklóval is végigjátszotta a szlovákok elleni nyitómeccsét, későbbi végleges kiválása azonban társait is megzavarta, így a 8. helyen
... -
Fazekas Vencel az európai elitben is remekelt
Egyesben és párosban egyaránt bronzérmes lett Fazekas Vencel, a Tenisz Műhely játékosa, a Spanyolországban megrendezett U12-es Tennis Europe Fesztiválon. A legfiatalabb európai teniszezők évzáró elitversenyén Selmeci Petra tanítványa volt az egyetlen magyar játékos.
-
Bravúros 5. hely a csapat Eb-n
Ötödik helyen végzett a magyar fiúválogatott Dijonban, az U12-es korosztály nem hivatalos csapat Európa-bajnokságán. A Summer Cup nyolcas döntőjében Németországot és Spanyolországot egyaránt legyőzte a Selmeci Petra által irányított együttes, az éremszerzéstől egyetlen páros
... -
U12-es siker az Eb-selejtezőben
Az idei Summer Cup első és mostanáig egyetlen döntőbe jutott magyar csapata, a Selmeci Petra által irányított U12-es fiúválogatott vasárnap Törökországban harcolta ki a finálés szereplést. A Gulyás István vezette leányegyüttes hiába nyújtott hibátlan teljesítményt csoportjában, az
...