edzőképzés
-
Edzőképzés: megbecsülés és szakértelem
Az MTSZ edzőképzési tanácsadója, Papp Sándor (képünkön jobb szélen) képviselte hazánkat a Tennis Europe kétévente megrendezésre kerülő nemzetközi edzőkonferenciáján, amelyet idén Cipruson tartottak meg. A magyar szakember a legfontosabb nemzetközi tapasztalatok mellett arról
... -
Edzőképzés: tudomány, alázat, szakértelem
Újabb edzőtovábbképzést tartott a hétvégén az MTSZ, ezúttal az utánpótláskorú és felnőtt versenyzők erőnléti fejlesztése volt a téma. Az idei évben ez már a hetedik, Papp Sándor edzőképzési tanácsadó által szervezett kurzus volt, a sztárvendég, pedig a szlovák szövetség vezető
... -
A siker fejben dől el!
A modern tenisz egyik legfontosabb, ám még mindig nem eléggé ismert területéről, a mentális fejlesztésről tartottak képzést a hétvégén a Nemzeti Edzésközpontban. Az MTSZ tréningjén edzők, játékosok és szülők vettek részt, a magyar előadók mellett pedig egy neves külföldi szakember,
... -
Indul a nevelőedző-program
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár március 10-én a hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban bejelentette, elindítják a nevelőedző-programot, amelynek keretein belül 500, utánpótlással foglalkozó szakember részmunkaidős foglalkoztatására nyílik lehetőség az olimpiai
... -
Edzőképzés a kezdők oktatásáról
Sikerrel zárult a március eleji edzőképzés a Nemzeti Edzésközpontban. A 35 órás sorozaton horvát szakember volt a vezető előadó.
-
Valkusz Valéria tervei a szülői bizottság élén
Több mint másfél évtizedes családi tapasztalatát is szeretné továbbadni Valkusz Valéria az MTSZ szülői bizottságának vezetője . Az egykori válogatott atléta szerint nagy pillanat, hogy végre a teniszező gyermekek sikere mögött álló szülők is hallathatják hangjukat. A bizottság első
... -
Ilyen volt az edzőképzés 2022-es éve
Papp Sándor, az MTSZ edzőképzési tanácsadója különösen fontosnak tartja a hazai edzőkollégák aktivitását és tudásszomját. A felsőoktatási intézetekkel kialakított együttműködés mellett, az e-learning, valamint a kiadásra váró ITF-Play Tennis könyv elkészülte volt fontos állomása a
... -
Lendületben a JVB
Hagyományteremtő szándékkal rendezte meg első szakmai továbbképzését a játékvezetők és versenybírók számára a JVB. Gergely Ákos bizottsági elnök a rendszerszintű működés megteremtését tartja az elmúlt két év legnagyobb eredményének. A NEK-en rendezett eseményen vehették át a bírói
...